Tavaszfőzelék

Nem, nem, semmi pénzért nem írom le, hogy finomfőzelék, mert már a szótól is kiráz a hideg. A nyúlós rántásban ficergő édes répadarabok a többi szétfőzött zöldséggel karöltve - nekem ez a menzás finomfőzelék. Emlékszem, már gyerekkoromban is az volt, ha finomfőzelék volt az ebéd a suliban, én bizony nem ettem inkább semmit, olyan elemi viszolygás volt - és maradt - bennem ezzel az étellel kapcsolatban.

Egészen tegnapig, amíg meg nem alkottam a magam verzióját, amiről ne haragudjatok, de egyszerűen muszáj leírnom a jelzőt, hogy zseniális. Úgy kezdődött, hogy holnap nagycsaládi banzáj lesz a tanyán, grillezéssel, tortázással, ünnepléssel, de a vega/vegán/laktózérzékeny/gluténérzékeny szekciónak is kell ennie, lehetőleg jót ennie, úgyhogy irány a piac! Az első sokk után, amit az árak láttán kaptam, megvettem a grillre valókat. Aztán hazaérve folyamatosan ott mocorgott az egyik eldugott agylebenyemben az a szépséges, zsenge karalábé, amit vettem. Szép fokozatosan meggyőztem magam, hogy az úgyse jó a grillre - dehogynem! -, így aztán vizionáltam mellé még egy kevés új répát, mirelit borsót, és krumplit.

Hozzávalók:

1 db karalábé
2 marék mirelit (vagy majd friss) zöldborsó
1 vékony szál répa (igazából csak a színe miatt)
2 db kisebb burgonya (később újkrumpli)
2-3 szál újhagyma
1 nagy csokor petrezselyem
díszítésnek újhagymaszár
olaj
só, bors
fél citrom leve és reszelt héja
1 púpos evőkanál liszt
2,5 dl tejszín

Elkészítés:

2 evőkanál olajon a félkarikára vágott újhagymát óvatosan dinsztelni kezdtem, ügyelve, nehogy megbarnuljon. Elsőként az apró kockákra vágott karalábé került hozzá, picit később a borsó és a répa, amit szintén úgy vágtam fel, olyan méretűre, hogy egyszerre puhuljon meg a karalábéval. Utoljára dobtam a lábasba a pici burgonyakockákat, megsóztam, és egy kevés víz hozzáadásával párolni kezdtem a zöldségeket. Keveréskor vigyáztam, hogy a krumpli ne törjön össze.

Közben összevágtam nagyon apróra a petrezselymet is.

Amikor a zöldségek puhák voltak és elfőtték a vizet, meghintettem a tetejüket a liszttel, és lepirítottam valamelyest. Itt is ment az óvatoskodás, tényleg nem akartam a krumpliból pépet csinálni. Kapott egy pici pirospaprikát (a képen a távolabbi tányérnyi adagban több a paprika a férjem kérésére), megszórtam a petrezselyemmel, borsoztam, majd következett a tejszín. Épp csak felforraltam, kóstoltam, utánasóztam még, végül pedig két részletben megkapta a citromlevet és -héjat. Itt fontos, hogy ne legyen savanyú a főzelék, de igenis lehessen érezni a citrom üdeségét benne.

Sajnos szerelmes lettem ebbe az ételbe, úgyhogy egészen biztosan fog még készülni őszig néhányszor.