Csirkehúsleves

Két alapvetéssel kezdeném: 

ad 1: nem ismerek olyan embert, aki nem szereti a húslevest. Persze biztos van ilyen, csak nem került még a látókörömbe egy se.

ad 2: a legjobb húslevest anyám főzte. 

Miután ezeket tisztáztuk, elmesélem, hogy nekem sokáig tartott, mire sikerült jót főznöm, abból a roppant egyszerű okból kifolyólag, hogy a főtt húst nem szeretjük, ezért aztán, hogy ne menjen a sok drága hús pocsékba, mindig keveset vettem. Márpedig kevés húsból nincs jó húsleves. Én ezt a mondást elviekben messzemenőkig a magamévá tettem, a gyakorlatban azonban nem sikerült megvalósítanom, mindig győzött a sóherságom. Jónéhány híg löttyöt kanalaztunk be könnyes szemmel, mire megadtam magam az elkerülhetetlennek. Leggyakrabban - sőt hovatovább kizárólag - csirkéből főzök húslevest, érthető okokból: a marhahúst lassan jegyzik majd a tőzsdén, olyan drága, arról azért nem lehet szó, hogy az is a kukában landoljon, és a macskákat se ezzel  etetném, dacára annak, hogy feltétel nélkül imádom mindkettőt. Gyöngytyúkhoz, kakashoz nemigen jutok hozzá, a pulykából készült leves nekem nem elég erős, így marad a csirke. Szóval én így főzöm a húslevest. 

A régi felületen (freeblog) vezetett blogomban ennél a bejegyzésnél megkaptam a kedves kommentet, hogy milyen pronyó (?) módon főzöm a húslevest, és bár nem tudom, hogy kell nem pronyó módon főzni, ennek a levesnek mindig sikere van nálunk, úgyhogy nem szégyellem megosztani itt sem.

Épp árválkodott a hűtőben egy csokor punnyadásnak indult petrezselyem csokor, az se rontja el a levesünket

Hozzávalók:

1-1,5 kg csirke, nálam a farhát-szárny-láb trió vált be, ezt mindenki maga dönti el, miből mennyit vesz, fontos, hogy csontos részek legyenek

1 fej vöröshagyma, gyökér része levágva, de a sárga héját rajtahagyom, szép színt ad a levesnek
2 kis gerezd fokhagyma
3 szál sárgarépa
1-2 szál fehérrépa
1 kis karablábé
fél zellergumó
néhány rózsa karfiol, ha akad otthon
1 kis szem krumpli
1 kis gerezd kelkáposzta cérnával összekötve
6 szem egész bors

egy ujjpercnyi friss gyömbér, ha nincs otthon, nyilván elhagyható  
só, sáfrány vagy sáfrányos szeklice

Elkészítés:

A húst megmosom, eltávolítom, amit el kell (toll, csontszilánk, ilyen-olyan cafatok), a farhátat kettévágom, lemetszem róla a farnál a nagy zsírdarabokat, kivágom a zsírzóját (a püspökfalat fölött lévő mirigy, döbbenetes szaga tud lenni a levesnek, ha véletlenül benne marad), és az összeset belerakom egy hat literes fazékba. Felöntöm hideg vízzel, és főni teszem. Amikor felforr, kisebbre veszem alatta a lángot, szűrővel eltávolítom a lé tetejéről a keletkezett habot, majd rögtön be is zöldségelem. Itt nincsenek nagy, átfővésre váró darabok, nem érdemes szerintem a zöldség hozzáadásával sokáig várni. Mehet bele csinos hasábokra vágva a zeller, karalábé, burgonya, a répák, a kel és a karfiol, sáfrány. Sózom, beledobom a borsot, gyömbért, majd a legkisebb lángon főzöm tovább. A lényeg, hogy a leves gyöngyözzön, de ne forrjon fel. Így szuttyong másfél-két órácskát, amikor is megnézem, minden zöldség megpuhult-e, nem kell-e utánasózni. Ha úgy ítélem meg, hogy minden rendben, akkor leveszem a gázról, és hagyom ülepedni. Amikor már nem tűzforró, egy megfelelő nagyságú edénybe átszűröm: merőkanalanként, véletlenül se öntve, mert akkor megtörik a leves fénye. Hogy ez a gyakorlatban mit is jelent, halvány lila dunsztom sincs, de Nagyanyám mindig ezt mondta, hogy sose öntsem szűréskor a levest, én pedig mindig is vakon hittem neki. 

Külön porcelántálba kerülnek a zöldségek is. Betétnek legszívesebben cérnametéltet adok hozzá (rengeteget, mert a gyerekeim úgy szeretik a levest, ha megáll benne a kanál, azt szoktam mondani, hogy ti nem is húslevest esztek, hanem tésztafőzeléket...), esetleg csigatésztát. És nagyon-nagyon szeretnék egyszer egy olyan grízgaluskát is produkálni, mint amilyet a Mami tudott.