Csokis keksz no. 2.

A blogom hőskorából való recept, amikor még a freeblog volt a szolgáltatóm. Sem bonyolultabb nem lett 2006 óta, sem kevésbé finom, úgyhogy remélem, nem érzitek úgy, hogy csokis keksz túltengésetek lesz, ha kipróbáljátok ezt is. És akkor az előző recepttel együtt nagyjából meg is van az a két alap csokis kekszetek, amivel kihúzzátok az idők végezetéig :)

Hozzávalók:
25 dkg csokoládé (70 %-ostól fölfelé)
3 dkg vaj
2 egész tojás
10 dkg cukor
3,5 dkg liszt
5 dkg mandulaliszt (elhagyható)
egy kávéskanál sütőpor
durvágra vagdosott mandula vagy mogyoró, esetleg kandírozott gyümölcsdarabok
 
Elkészítés:

A csokoládét vízgőz fölött felolvasztottam, belekevertem a vajat. Közben a tojásokat fehéredésig kevertem a cukorral, amikor szép habos volt, beleöntöttem a vajas csokoládét, nem tudtam ellenállni a vanília kivonatomnak sem, úgyhogy abból is kapott egy picikét. Egy másik edényben összekevertem a lisztet a sütőporral, hozzáadtam az összevagdalt mogyorót, majd összevegyítettem a száraz és nedves anyagokat. Nem fordítottam különös gondot a keverésre, pikk-pakk megvolt. Sütőpapírral bélelt tepsire teáskanálnyi halmokat rakosgattam a masszából, hagytam közöttük elég helyet, hiszen tudtam, hogy nőni és terülni fog. 170 fokon 10-12 percig süssük. A sütőpapírról leszedni csak kihűlt állapotában érdemes.

Melegen olyan, mintha folyékony csokit nyalogatnánk, kihűlve kicsit ropogósabb lesz, de nem az a kemény keksz fajta, egy kis puhaság mindig marad benne.

Csokis keksz

Hiába, ha az ember tésztát ebédel, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy hamar megéhezik utána. Én nem is annyira éhes voltam, mint inkább édességre vágytam, meg aztán határidős munka is volt, ilyenkor törvényszerűen adódnak olyan feladatok, amiket az ember sokkal, de sokkal jobban szeretne megugrani, mint a munka elvégzése. Így jártam én is a csokis keksszel, de sajnos olyan gyorsan készen lett, hogy nem volt menekvés, a munkát is csak el kellett végezni. Igyekeztem csak egyet-kettőt enni belőle, mert a csoki és a cukor ugyebár nem barátom, de meg kell mondanom őszintén, ez nehéz feladat ennél a keksznél. Egyetlen csokis kekszet ettem, ami ennél finomabb - a boga istennek se találom a receptjét... -, de ennek biztos helye lesz ezentúl a repertoárban. Melegen az úristenmeghalokdejó kategória, langyosan isteni, és másnap is puha, ízletes, agyamat eldobom, olyan jó. Sajnos :) És reggel még egy viszonylag jó képet is lőttem róla.

Hozzávalók:
15 dkg puha vaj
8 dkg világos nádcukor
1 evőkanál vanília kivonat
1 nagy tojás
225 gramm liszt
1/2 teáskanál szódabikarbóna
egy csipet só
20 dkg csokoládé apró darabokra törve, vagy ha van otthon csoki cseppünk, használjuk azt

Elkészítés:

A szokásos metódussal készül, először is előmelegítjük a sütőt 190 fokra.

Majd a vajat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a vanília kivonatot és a tojást, azzal is elkeverjük. Ekkor jön a krémbe a liszt, amibe előzőleg belekevertük a szódabikarbónát és a sót. Egynemű tésztává dolgozzuk az anyagokat, végül belekeverjük a csokit is.

Egy sütőpapírral bélelt tepsibe nagyjából egyforma halmokat rakunk a tésztából, és a forró sütőben 8-10 percig sütjük. Ha kisebbek a gombócok, elég 8 perc, ha kicsit nagyobbakra formáztuk őket, akkor kellhet tíz perc is. Mindenesetre ne süssük túl a kekszeket, akkor jó, ha még puha az állaga, mikor kivesszük a sütőből.

TIPP: Érdemes kisebb halmokat rakni, mint én, mivel a keksz elég édes - még úgy is, hogy 8 dekával megvágtam az eredeti cukormennyiséget -, elég belőle egyszerre kevesebb, és akkor több kekszünk lesz, no meg kevesebb kalóriát is nyomunk le a torkunkon a kisebb darabokkal.

Egyszerű, mint a hanyattesés

Hogy mi lehet hasonlóan egyszerű, mint a hanyattesés? Sok minden. Nekem például a hanyattesés is remekül megy, emlékszem gyerekkoromból egy esetre, amikor a teraszosan kialakított telkünkön egy lépcső szélén álltam, beszélgettem apukámmal, majd egyszer csak elterültem a földön, apu meg nézett rám, hogy mi a frászt művelek? Mondtam, hogy elestem, gondoltam, talán nem volt elég nyilvánvaló... De miben estél el? A lábamban - szólt a válasz. Szóval én egy helyben állva is csodálatosakat tudok esni... Na de térjünk csak vissza a cím magyarázatához! Tésztát főzni mindenki tud. (Kivéve szegény keresztanyámat, akit sosem tudtam meggyőzni arról, hogy a tésztát nem, mondom: NEM kell 30 percig főzni.) De úgy tésztás ebédet főzni, hogy az negyed óránál ne vegyen több időt igénybe, nem könnyű. Nekem sem magamtól jött az ihlet, a BBC weblapján találtam a receptre, tudja isten, hogy kerültem oda egyébként... De az biztos, hogy a receptet most már kincsként őrzöm, hiszen isteni finom, nagyon gyorsan kész van, és én személy szerint evés közben, ha becsuktam a szemem, simán odaképzeltem magam a tavalyi toszkán nyaralásunk bármelyik éttermébe, olyan kitűnően sikerült a tészta.

Nos, ez az egész történet akár túl szép is lehetne ahhoz, hogy igaz legyen. És valóban, van benne egy DE. Ez pedig az alapanyagok tökéletessége. Szuper lesz az étel  de első osztályú hozzávalók kellenek bele. Ez amúgy egy echte fúziós étel, ugyanis:

1. a tagliatellét Toszkánából hoztuk, egy olyan manufaktúrában készült, ahol én is jártam, és végignézhettem, hogyan készítik a tésztát. Ehhez többet a tökéletesség taglalása közben azt hiszem, nem is kell hozzátennem.

2. a sült paprika Dalmáciából érkezett, legutóbbi horvátországi nyaralásom emlékeként, ahol viszont eléggé értenek a sült paprika készítéshez.

3. a pisztácia Malagáról jött haza tavaly decemberben, gyönyörű zöld színe hozzájárul ahhoz, hogy a szemünk is élvezze az evést, és az étel textúrájában legyen egy kis roppanósság is.

4. a pecorino romano nyilvánvalóan olasz készítmény, és mint ilyen, szintén magas minőséget képvisel.

Summázva: a tökéletes alapanyagok igen nagy súlyt képviselnek abban, hogy ez az egyszerű étel ennyire jó.

Hozzávalók 2 személyre:

30 dkg tagliatelle (az enyém gombás ízesítésű volt, de nyilván a sima is megfelel)
3 db sült kápia paprika megfosztva a héjától (egyszerű dolgom volt, csak ki kellett emelnem az üvegből, szerintem már itthon is kapható ilyesmi)
1 gerezd fokhagyma
egy marék dió/pisztácia/kesudió
olívaolaj
só
bors
opcionálisan friss chili

Elkészítés:

A tésztát kifőztem a szokásos módon, a szokásos al dente állagúra.

Közben az aprítógépbe beletettem a pisztácia felét, a paprikát, egy löttyintésnyi olajat, sót, a fokhagymát, és mivel a tegnapi ebédből maradt egy fél chili paprika, annak a húsát is az aprítóba tettem, néhány maggal együtt. Mártást turmixoltam a hozzávalókból. Átöntöttem egy serpenyőbe, sóztam, picit borsoztam, és felmelegítettem. A leszűrt, forró tésztát beleszedtem a mártásba, összeráztam, és már tálaltam is. A tányéron megszórtam sajttal, a pisztácia másik felével, amit durvára vágtam, és ennyi. De ha ettetek még jót...!

Máglyarakás

Azt hiszem, az utóbbi néhány hétben legalább kétszer (de lehet, hogy háromszor) futottam neki a "vegyünk almát, süssünk belőle valami finomat" projektnek. Az almák az első esetben, és erre határozottan emlékszem, a lányomék tanyáján, a lovaknál kötöttek ki, másodszorra készült belőle egy kis pite, most pedig végre-valahára megsütöttem a máglyarakást, ami valami csodás lett. Az külön büszkeséggel töltött el, hogy a máglyarakásba én sütöttem a kalácsot, és a baracklekvárt is én főztem nyáron. Van ennek egy jó kis stichje, azt kell mondjam.

A máglyarakás sajnos nem egy fotogén édesség, ezért elő se vettem a fényképezőgépemet, és a recept közzétételének leginkább az a célja, hogy legyen egy jó receptetek hozzá, mintsem, hogy lássátok, hiszen máglyarakást mindenki látott már. Aki meg nem, az Google-zza meg, aztán álljon neki a sütésnek!

fotó: pixabay.com

Hozzávalók:

szikkadt kalács szeletek
(ennek mennyisége függ az edényünk nagyságától, de szerintem max. 8 elég lesz)
3,5 dl tej
3 tojás szétválasztva
6 evőkanál porcukor (vagy édesítő)
1 kis üveg (csökkentett cukortartalmú) lekvár
6 db közepes alma
egy marék mazsola
2 dkg vaj

Elkészítés:
A mazsolát mossuk meg, áztassuk be felhasználásig egy kevés langyos vízbe.
Az almákat hámozzuk meg, magházukat távolítsuk el.
A tojások sárgáját keverjük el a tejjel és a cukor (édesítő) felével. A kalácsokat mártsuk meg a tojásos tejben, tegyük egy tálba őket.
Vajazzuk ki azt az edényt, amiben sütni fogjuk a máglyarakást, a célnak minden olyan edény megfelel, amiben a kalácsokat egy rétegben le tudjuk rakni. A kivajazott edénybe rakosgassuk le a szottyos kalács szeleteket, ha kell, nyugodtan törjük el őket, alakítsuk úgy, hogy minden helyet az edényben kitöltsünk kaláccsal. Ha marad tej, öntsük a kalácsokra. Szórjuk meg a leszűrt, lecsepegtetett mazsolával. Fogjunk egy uborkagyalut, és gyaluljuk a mazsolás kalácsra az almákat, oszlassuk el őket azonos vastagságú rétegben, majd kenjük meg az almát a lekvárral úgy, hogy mindenhol beborítsa az almát.
Tegyük az edényt 180 fokra előmelegített sütőbe kb. 25 percre.
Közben a maradék cukorral (édesítővel) verjük kemény habbá a tojások fehérjét, és a 25 perces sütési idő letelte után kenjük a tojáshabot a megsült sütemény tetejére, és dugjuk be újabb 10 percre a sütőbe, melynek hőfokát visszavettük 150 fokra.