2018. január 15., hétfő

Teljes kiőrlésű kenyér no 1.

Kérem szépen, a helyzet az, hogy ilyen a blog 11 és fél éves történetében még nem volt, hogy három és fél hónapig ne szülessen új bejegyzés. Sok oka van ennek, a legfontosabb és meghatározó, hogy nemigen főzök újdonságokat. Szokom az új - cukorbeteg - életemet, nagyon sokat fogytam, jól érzem magam a bőrömben, és úgy adódott, ogy a főzésbe beletett alkotó energiáimat most más területen használom. A lelkesedésem az új, egészséges ételek kipróbálása irányában egyelőre holtvágányon várakozik, inkább az jellemző, hogy a megszokott repertoár darabokat igyekszem számomra is fogyaszthatóvá tenni.
És éppen ebbe a vonulatba illeszkedik a mostani recept. Mert ugye 2017 áprilisa óta csak elvétve eszem fehér kenyeret, vagy fehér lisztből készült pékárút. Sokféle teljes kiőrlésű terméket próbáltam már, első egy-két alkalommal ízlik is, de harmadszorra, többedszerre már nem kívánom, némelyeket kifejezetten kellemetlen illatúnak érzek. Szóval ez elég nagy nyűg, tekintve, hogy szénhidrátot enni márpedig kell. Főleg reggelire kell a kenyérféle, és a reggelivel amúgy is hadilábon állok. Mert persze forró, vajas croissant simán le tudnék tolni akár fél 7-kor is (korán kell reggelizni, legkésőbb 8-ig, de inkább előbb) egy csésze tejeskávéval, de ez már a múlt, ilyet nem tehetek. Marad tehát a teljes kiőrlésű kenyér fehérjével (sajt, jó minőségű felvágott, túró, tojás) és zöldséggel. Úgyhogy nekiálltam megkeresni azokat a recepteket, amelyeket váltogatva el tudom képzelni, hogy még 5 év múlva is képes leszek tk kenyeret fogyasztani anélkül, hogy azon gondolkoznék, inkább főbe lövöm magam. Ez az első kísérleti alany. Szép lett, jó az íze is, kérdés, meddig marad friss.


Hozzávalók:
50 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
(én 47 dkg tk lisztet és 3 dkg zabkorpát használtam, de ha nincs zabkorpád, semmi baj)
3 evőkanál olaj
3 dkg friss élesztő
1 dl tej
3 dl víz
1 evőkanál joghurt
2 teáskanál cukor
2,5 teáskanál só
2 teáskanál búzasikér

Elkészítés:
Nálam az a metódus, hogy a kenyérsütő üstjébe rakom a hozzávalókat, és másfél óra múlva egy gyönyörűen megdagasztott, megkelt tésztát vehetek ki a gépből, amit megformázok, sütőformába teszek és a villanysütőmben megsütök. Szeretem így csinálni, mert valahogy nem kedvelem a gép által sütött óriás bucit, sokkal inkább kedvemre való az ilyen szendvicskenyér forma. Most is ezt követtem: a vizet és a tejet meglangyosítottam, a joghurttal és az olajjal együtt az üstbe öntöttem. Ekkor jött a liszt, a zabkorpa, a sikér, a só, a cukor, valamint a friss élesztő, amit igyekeztem finomra morzsolva egyenletesen a liszte tetejére szórni. Érdemes megjegyezni, hogy a sót az üst egyik sarkába tegyük, nem tesz jót neki, ha közvetlenül érintkezik az élesztővel. Úgyhogy én az egyik sarokba szórom a sót, a másikba  a cukrot, aztán kész, a probléma el is intéződött. Másfél óra múlva gyönyörűen megkelt a tészta, nem is számítottam rá, hogy ilyen szép magas lesz, de a sikér megtette a dolgát. Átgyúrtam a tésztát, megformáztam, belefektettem a sütőformába, és amíg a sütő melegedett, meggyújtottam egy plusz gázrózsát is, és a kellemes melegben a tészta ismét növekedésnek indult. 180 fokos sütőben sütöttem 30 percig, majd kivettem a formából, megkopogtattam az alját, és mivel úgy ítéltem meg, hogy még nem kong elég ércesen, visszatettem 10 percre. A sütő aljába egyébként egy lábaskában forró vizet helyeztem el, hogy gőzös legyen a sütő, ettől jó ropogós lett a kenyér héja. Rácson hagytam kihűlni, nehogy beizzadjon az alja. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése