2017. március 10., péntek

Banoffee pite

Két dolog jut róla eszembe. Az első: ez merénylet az emberiség ellen! A második: nem érdemes nélküle élni. Nos, aki ezt az ellentmondást fel tudja oldani valamilyen módon, ne habozzon megosztani velem a megoldást.

Az idei évem a Hagyjál főzni! című RTL-es vetélkedő műsor előkészítésével, illetve forgatásával telt, remek két hónap volt. A vége felé a csapat legfiatalabb tagja ünnepelte születésnapját, és mivel amúgy is szoktam bevinni időnként egy kis édességet, süteményt, mikor mit, úgy gondoltam, meglepem Noémit egy tortával. Sokat törtem a fejem, elsőre egy Pavlovát akartam készíteni, de végiggondoltam, mi lesz abból a szegény tortából, mire kibuszozok vele az isten háta mögé, a székházba, így elvetettem az ötletet. Azt tudtam, hogy olyasmi kell, amiből egy vékony szelet is bőven cukorkómához vezethet, így felötlött bennem a Banoffee receptje. Nem nyúltam mellé. Egy tisztességes nagy formában készítettem (az alábbi recept annak a menyiségnek a fele), volt vagy 4 kiló a végsúlya.

Kép: flick.com

Hozzávalók az alaphoz:

25 dkg darált zabkeksz (ez képviseli a receptben az "egészséges" vonalat, hahaha)
10 dkg lágy vaj

A töltelékhez:
3 tubus sűrített tej
5 dkg barna cukor
5 dkg vaj
2 db banán felkarikázva

A tetejére:
3 dl habtejszín
2 evőkanál porcukor

Elkészítés:
A kekszet dolgozzuk össze a megolvasztott vajjal, ha már vizes homok állagú, béleljünk ki vele egy 24 cm-es tortaformát. Jó szorosan nyomkodjuk bele a vajas kekszet, használhatunk a művelethez egy sima aljú poharat is, azzal szépen végig lehet tapicskolni a kekszet a forma mélyedésénél is. Mivel biztosra akartam menni (vagy azt szerettem volna, ha a tészta nem potyog ezer darabra, amikor leveszem róla a karimát), betetettem a sütőbe 10 percre, kb. 170 fokra. Nem az a cél, hogy ténylegesen megsüssük az alapot, hanem hogy a vaj kissé összetartsa a tésztát. 
Közben haladjunk tovább! Alacsony hőfokon olvasszuk össze a vajat a barna cukorral, majd adjuk hozzá a sűrített tejet, és kevergessük addig, amíg aranybarna karamell keletkezik. Ha elkészült, tegyük félre hűlni 5-10 percre. Az alapot képező tésztára öntsük rá a karamellt, tálalás előtt rakjuk ki sűrűn a vékony banán karikákkal, és közvetlenül tálalás előtt vonjuk be a tortát a felvert tejszínhabbal. 

4 megjegyzés:

  1. Azta hét meg a nyolc Éva, ez igen, viszem is a receptet, mint a szél, ez csúcsfinom, karamell és banán, mi kell még ??? egy kis tejszínhab esetleg ? :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát vigyázz vele, mert életveszélyes :)

      Törlés
  2. Banán helyett?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kihagyható. A banán helyett más gyümölcs nem jó, mert a banánban épp a puhasága a lényeg, keményebb gyümölccsel szerintem nem működik.

      Törlés