2015. április 18., szombat

Mátrai borzaska

Van-e széles e hazában olyan, aki ezt az ételt nem ismeri legalább hallomásból? A mai trendi éttermeket kivéve talán ott van minden magyar étterem étlapján, vagy ha ma nem is, de 6-8 éve még biztosan. Sokan szeretik, gondolom, sokan tudják is, miből áll ez az étel. Én is tudtam, és minden alkalommal, amikor társaságomban lévő ezt az ételt rendelte, megállapítottam, hogy na, ilyet aztán én soha! Tocsogott az olajban, hol feketére volt sütve, hol hóka színe volt, így azonnal lehetett tudni, milyen ízre számítsunk, keserűre, vagy inkább nyers krumpliéra és húséra. De az is lehet, hogy egyszerűen csak nem jó éttermekben fordultam meg az idő tájt.
Aztán itt van Lila füge és Fördős Zé főzős műsora, a Street kitchen, és Zé olyan lelkesedéssel mutatta be ezt az ételt, hogy kedvet kaptam rá. Meg is vettem a piacon a vékony szelet karajokat - legközelebb csirkemellel is kipróbálom -, és mikor elkészültem a lányom születésnapi tortájával, nekiálltam borzaskázni. A fiam, aki meglehetősen válogatós, azt mondta: nem rossz (ez magyarul azt jelenti: máskor is főzhetsz ilyet), a férjem arcán meg elömlött a jól lakott napközisek mosolya, párás szemmel tuszkolta a szájába a falatokat egymás után. Jó kaja ez, na, ha rendesen van elkészítve!


Hozzávalók 3 főre:

3 vékony szelet karaj
4 közepes burgonya
4 + 2 evőkanál liszt
2 kisebb tojás

bors
1 gerezd fokhagyma
néhány csepp olaj

A tálaláshoz tejföl és reszelt sajt, a sütéshez olaj

Elkészítés:

A húst kicsit kiklopfoljuk, enyhén sózzuk, borsozzuk. A fokhagymát összenyomjuk, néhány csepp olajjal elkeverjük, és a péppel megkenjük a húsokat.
Elkészítjük a bundát, azaz lereszeljük a meghámozott burgonyákat, besózzuk, 10 percig állni hagyjuk. Ez alatt az idő alatt a krumpli levet enged. Egy tiszta konyharuhába bugyolálva kicsavarjuk belőle a fölösleges folyadékot, nem lesz kevés. A reszelt, száraz krumplit egy tálba tesszük, megborsozzuk, ráütjük a két tojást, elkeverjük, végül pedig beleszórjuk a lisztet, és egynemű masszává keverjük az egészet. 
A hússzeleteket lisztbe mártjuk, majd tenyerünkre fektetve a húst, rányomkodjuk a krumpli masszát a hús mindkét oldalára. Bő olajban sütjük.

Fontos, hogy ússzon a hús az olajban, ellenkező esetben leázik róla a bunda. Ez egy egészségtelen, bő olajban sütött cucc, békéljünk meg ezzel, vagy főzzünk mást! Az olaj hőmérséklete ne legyen nagyon magas, mert akkor a krumpli hirtelen megég anélkül, hogy átsülne. Lapáttal forgassuk meg azt a szeletet, aminek az egyik fele már barnára sült, a második oldalt én kisebb lángon sütöttem, hogy biztos legyek benne, a hús se marad nyers belül.
Szerintem ehhez plusz köretet adni egyenlő egy kardiológián tett villámlátogatással, így aztán inkább salátát ajánlok mellé, és ez akkor is így van, ha az uram majonézes krumplira vágyott volna. Majd megkapja máskor :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése